Vállalkozói központ - Szombathely

Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa

Vállalkozói központ - Szombathely

Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon

Figyeljétek a honlapunkat, mert az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében augusztus első felében újabb információs nap kerül megtartásra Szombathelyen, erre hamarosan megnyílik a jelentkezési lehetőség!

A projekt keretében megvalósuló támogatási program célja a Nyugat dunántúli régió területén lakó és itt új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező álláskeresők, fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására.

Az információs napon minden felmerülő kérdésedre választ kaphatsz! Ha van olyan vállalkozási ötleted, amit szeretnél megvalósítani, akkor jelentkezz!

A honlapon történő regisztrációt követően az Információs nap után kompetenciamérésen is részt vehetsz, majd a sikeres kompetencia tesztet követően egy képzés elvégzése során elkészülő üzleti terved alapján pedig akár 4, 5 millió Forint vissza-nemtérítendő támogatásban is részesülhetsz. Ennek sikeres eléréséhez szakmai segítséget tudtok majd igénybe venni a programot megvalósító konzorciumtól.

A programról részletesen tájékozódhatsz és a programba jelentkezhetsz a www.3000000.hu honlapon.

Az Információs napra most elsősorban a honlapon újonnan regisztrált ügyfeleink jelentkezését várjuk.

Még lehet regisztrálni az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében a Nyugat-Dunántúli Régió területén igénybe vehető támogatásokra!

A www.3000000.hu honlapon történő regisztrációt követően egy kompetenciamérést végzünk, az ott megfeleltek és az utána induló képzési programot eredményesen elvégező és már jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező vállalkozásukat megalapítók akár 4.573.800 forint vissza nem térítendő forrásban is részesülhetnek 100%-os támogatás intenzitással induló költségeik támogatása céljából.

Minél többen regisztrálnak a 30 év alatti álláskereső fiatalok közül, annál gyorsabban lesznek elérhetők az új képzési csoportokba történő jelentkezési lehetőségek. Ezek, a vállalkozás indításához szükséges alapvető ismereteket adó képzések kb. 3-4 hétig tartanak, emellett pedig csoportos és egyéni tanácsadások is elérhetők lesznek, amelyek segítséget nyújtnak az induló vállalkozás üzleti tevének elkészítéséhez.

Vas megyében jelenleg minden információs nap betelt, a következő megrendezése 2020. augusztus közepén várható. Amennyiben beküldi ezt az űrlapot értesíteni fogjuk az időpontról a megadott e-mail címen.

 

Az űrlap elérése:

https://docs.google.com/forms/d/1u-WwP0YDlJdGgDh5CY85zk2GCqqG2hAHq6pZbTq7kw4/edit

 

Ha elakadnál valahol, akkor itt egy praktikus segédlet a webhelyhasználatához:

https://drive.google.com/file/d/16I6RG7KiK6Y9m0QvLfUtgdi6XYrSipWf/view?usp=sharing

Az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében a Nyugat-Dunántúli Régió megyéiben az újraindulást követően folyamatosan kerülnek megnyitásra az új képzési csoportokba történő jelentkezési lehetőségek.

Ha vállalkozói ötleted van és egy vállalkozás indításán gondolkoztál, de nem tudod, hogyan kezdj bele, akkor itt a helyed!

A kompetenciamérést követően induló képzési programot eredményesen elvégző és jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, vállalkozásukat megalapító vállalkozók akár 4.573.800 forint vissza nem térítendő forrásban is részesülhetnek 100%-os támogatás intenzitással induló költségeik támogatása céljából.

A vállalkozásának indításához szükséges alapvető ismereteket adó képzések teljes időtartama kb. 1 hónap, mivel az összesen 80 órás képzés 70%-a e-learning formájában elérhető, így mindenki otthonról, egyéni haladási menetének megfelelően sajátíthatja el.

A 30 év alatti fiatalok regisztrációja jelenleg is nyitva áll. Várjuk azon álláskeresők jelentkezését, akik saját vállalkozás indításához igénybe szeretnék venni ezt a kedvező vissza nem térítendő támogatást!

Regisztráció: www.3000000.hu honlapon.

 

A részletes célcsoporti útmutató itt érhető el:

http://www.kva.hu/ginop519/ (az aloldalak tartalma innét navigálva érhető el), jogosultsági nyilatkozat: a jelentkezési lapnál letölthető.

 

A támogatási szerződés tervezete, amiben a vállalások és az elérhető szolgáltatások is fel vannak sorolva:

https://drive.google.com/file/d/1Gnps3S3vv8qc23qs4BW3GEiLikWQKnS9/view

 

Aki sikeresen elvégzi a képzést az továbbléphet a 2. komponensbe a támogatás igényléséhez:

http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/nem-lakossagi-ugyfelek/vallalkozova_valas_tamogatasa_ginop/3991/

Ahogy arról már korábban is adtunk tájékoztatást, GINOP 5.1.9-17-2017-00010 „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” projekt keretében újabb információs nap kerül megrendezésre Szombathelyen.

Az információs napra első sorban a pályakezdő, vagy fiatal álláskereső státuszban lévőket várjuk, akik vállalkozás indításán gondolkoznak, de kérdéseik vannak az ehhez igényelhető támogatással, a program tartalmával és a részvételi feltételekkel kapcsolatban.

A kérdéseidre a megvalósító konzorcium tagjaitól és szakérőiktől választ kaphatsz az információs napon!

Időpont: 2020.07.16.(csütörtök) 14:00 óra.

Helyszín: a Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Látogató- és Oktató Központjában (Szombathely, Szent Imre herceg útja 84/B.).

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a helyszín befogadóképessége miatt.

Amennyiben szeretnél részt venni a Szombathelyi információs napon, kérjük az alábbi linkre kattintva regisztrálj:

https://docs.google.com/forms/d/1b21sEU0mcjH7TDRJRd74xS4inzEE7B5TUjBeg8gD10E/viewform?edit_requested=true

Az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében a Nyugat-Dunántúli Régió megyéiben az újraindulást követően folyamatosan kerülnek megnyitásra az új képzési csoportokba történő jelentkezési lehetőségek.

A képzés teljes időtartama kb. 3-4 hét. Az összesen 80 órás képzés 70%-a e-learning formájában elérhető, így mindenki otthonról, egyéni haladási ütemében sajátíthatja el vállalkozásának indításához szükséges alapvető ismeretek többségét. A program második komponensének keretében, az első komponensben nyújtott képzési programot eredményesen elvégző és jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, vállalkozásukat megalapító vállalkozók maximum 4.573.800 forint vissza nem térítendő forrásban részesülhetnek 100%-os intenzitással induló költségeik támogatása céljából.

Várjuk azon további fiatal álláskeresők jelentkezését, akik saját vállalkozás indítását tervezik és ehhez igénybe szeretnék venni a mintegy 4,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatást!

Részletes információk és regisztráció a www.3000000.hu honlapon.

Az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében a vészhelyzet megszűnését követően lehetővé vált újabb kompetenciamérések megtartása a Nyugat-Dunántúli Régióban, amelyek augusztusban lesznek lebonyolítva, ezért hamarosan indulnak a jelentkezések. A kompetenciamérésen azok vehetnek részt, akik a fiatal vállalkozások indítását támogató projekt keretében már regisztráltak. A sikeres kompetencia tesztet követően a mintegy 4,5 millió Forint vissza-nemtérítendő támogatás eléréséhez a résztvevők szakmai segítséget (10 modulos képzés, csoportos és egyéni tematikus tanácsadások, mentorálás) is igénybe vehetnek majd a programot megvalósító konzorciumtól!

A programról részletesen tájékozódhat és a programba jelentkezhet a www.3000000.hu honlapon.

A kompetenciamérés során a főbb tématerületekről kapnak 5-5 feleletválasztós kérdést a résztvevők: logika, egyéni kompetencia, vállalkozói attitűd vizsgálat, vállalkozás indításával kapcsolatos információk, számítás, szövegértés.

A kitöltött teszt eredménye és a jelentkezési lapon benyújtott vállalkozás bemutatásának értékelése együttesen fogja meghatározni a kompetencia-felmérés eredményét.

A kompetenciamérésekre a www.3000000.hu honlapon már regisztrált 30 év feletti és 30 év alatti ügyfeleink jelentkezhetnek.

Ha vállalkozási ötleted van, de nem még tudod hogyan valósítsd meg, viszont szeretnél hozzá ismereteket szerezni és az indításhoz akár 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kapni, akkor itt a helyed!

Minél előbb regisztrálj a www.3000000.hu weboldalon az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” projektre.

A támogatási program célja Nyugat dunántúli régió területén lakó és itt új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező álláskeresők, fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására.

A program ismeret és készségfejlesztéssel a képzést sikeresen elvégzőknek segítséget nyújt üzleti tervük kialakításához, valamint az elkészített és jóváhagyott üzleti terv alapján a Magyar Államkincstár pénzügyi hozzájárulással is támogatja az újonnan indított vállalkozás induló költségeit.

Jelentkezz még ma! www.3000000.hu

Az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” projektbe már bevont ügyfelek részére 80 órás vállalkozói kompetenciafejlesztés kerül lebonyolításra a Vas megyében is, több szakaszban történő indulással. Az oktatás 30%-os mértékben frontális formában, míg a további 70%-a egy korszerű képzésmenedzsment rendszerben elkészített, megszerkesztett és szolgáltatott e-learning modell által biztosított, így azt mindenki akár otthonról is, egyéni haladási tempójának megfelelően tudja elsajátítani.

A képzési csoportok indulását az ügyféligényeket figyelembe véve tervezzük meg a megnyíló időpontokat kezelő automatikus rendszer a rendelkezésre álló férőhelyek figyelembevételével hagyja jóvá vagy utasítja el a jelentkezéseket.

A rendszerben a www.3000000.hu honlapon "Képzési alkalmak" menüpontra kattintva érhetők el a meghirdetett alkalmak és helyszínek. A jobb oldalon kiválasztható a megfelelő képzési alkalom a "Jelentkezem" gombbal. Ha egy vagy több alkalomról már annak megjelenésekor tudja, hogy nem tud rajta részt venni, kérjük, hogy jelölje a „Nem tudok menni” linkre kattintással. Ez esetben az ügyintézők nem fognak tájékoztatót küldeni az adott eseményről. A képzést biztosító cég felnőttképzési szerződést köt majd a jelentkezőkkel, amely részletezi a képzés tárgyát, módját, időtartamát és a teljesítéssel kapcsolatos minden lényegi elemet. A képzés során ellátás van biztosítva, a résztvevőknek lehetőségük van útiköltségük megtérítésére a képző szervezet részéről, ezt kérelmezni kell majd. A képzés tudásméréssel végződik, az eredményesen elvégzett képzésről a résztvevők képzési tanúsítványt kapnak.

Továbbra is várjuk azon fiatal álláskeresők jelentkezését, akik saját vállalkozás indításáról gondolkodnak a közeljövőben. A projekt keretében 4, 5 millió Forint vissza-nemtérítendő támogatásban részesülhetnek az induló vállalkozások, emellett pedig jelentős szakmai segítséget is kaphatnak az induláshoz! A programról részletesen tájékozódhat és egyben jelentkezhet is a www.3000000.hu honlapon.

A GINOP 5.1.9-17-2017-00010 kódszámú, az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében a programba már bevont ügyfelek részére elindultak a képzések. Ennek keretében a résztvevők 80 órás készségfejlesztő és vállalkozási ismereteket nyújtó képzésen készülhetnek fel a vállalkozói létre. A képzések több szakaszban indulnak, időtartamuk az intenzitástól függően kb. 3-4 hét és 70%-uk e-learning formájában lesz elérhető. A szerződéssel már rendelkező résztvevők a 3000000.hu honlapon regisztrált ügyfélfiókjukon keresztül tudnak jelentkezni az aktuálisan elérhető képzési csoportokba.

Várjuk továbbra is azon fiatal álláskeresők jelentkezését, akik saját vállalkozás indítását tervezik a közeljövőben. Az induló vállalkozások, a projekt keretében 4, 5 millió Forint vissza-nemtérítendő támogatás mellett szakmai segítséget is kaphatnak! A programról részletesen tájékozódhat és a programba jelentkezhet a www.3000000.hu honlapon.

Ha pályakezdő, vagy fiatal álláskereső státuszban vagy és egy vállalkozás indításon gondolkozol, az induló vállalkozásodhoz pedig jól jönne akár 4,5 millió forint támogatást, akkor itt a helyed!

Ha érdekel a lehetőség, akkor gyere el az információs napra, ahol minden kérdésedre választ kaphatsz! Ha szeretnéd vállalkozási ötletedet megvalósítani, ne késlekedj jelentkezni, mert a férőhelyek száma korlátozott! Ha van olyan barátod, ismerősöd, családtagod, akit szintén érdekelhet a lehetőség, akkor neki is továbbítsd ezt a hírt!

Az információs nap időpontja: 2020. július 16. Kezdés 14.00 órakor

Helyszín: a Kámoni Arborétum Ökoturisztikai Látogató- és Oktató Központja

Cím: Szombathely, Szent Imre herceg útja 84/B.

A rendezvényre az alábbi linken lehet regisztrálni:

https://docs.google.com/forms/d/1b21sEU0m......

További információkat a www.3000000.hu weboldalon találhatsz.

 

Az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projekt keretében már lehet regisztrálni az újraindult szombathelyi kompetenciamérésekre is!

Időpontok:

Kompetenciamérések:

2020. július 8. 10 és 11 óra

2020. július 22. 10 és 11 óra

A felmérés során a résztvevők több tématerületekről kapnak feleletválasztós kérdéseket: logika, egyéni kompetencia, vállalkozói attitűd vizsgálat, vállalkozás indításával kapcsolatos információk, számítás, szövegértés. A témakörönként 5-5 kérdésre adott válaszokkal kitöltött teszt eredménye és a jelentkezési lapon benyújtott vállalkozás bemutatásának értékelése együttesen fogja meghatározni a kompetencia-felmérés eredményét.

A kompetenciamérésre a www.3000000.hu honlapon már regisztrált ügyfeleink jelentkezhetnek. Várjuk továbbra is azon fiatal álláskeresők jelentkezését, akik saját vállalkozás indításán gondolkoznak, mivel most 4,5 millió forint körüli vissza nem térítendő támogatást és szakmai segítséget kaphatnak az induláshoz!

További információ és regisztráció: www.3000000.hu

Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa,

Vállalkozói központ

9700 Szombathely, Petőfi Sándor utca 1/D.
Levelezési cím: 9701 Pf. 198
Telefon: 0694/326-048
Fax: 0694/326-049
E-mail: vashvk@vashvk.hu

Adatkezelési tájékoztató

© 2021 Your Company. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő: 09.00-14.00
Kedd: 09.00-14.00
Szerda: 09.00-14.00
Csütörtök: 09.00-14.00
Péntek: nincs ügyfélfogadás

Log-in
frommeWEB - www.fromme.hu